Rendezvényzervezés, Hangtechnika, Rendezvények
Capricco Művészügynökség és Műsoriroda Címünk: 2016 Leányfalu, Kerekhegyi utca 17. Telefonszám: +36-26-816-103, +36-30-949-07-87 E-mail: capricco@gmail.com
Kezdőlap > Zenei előadók > Vásáry André >
vissza :: Zenei előadók

Vásáry André

Vásáry André
Mostani népszerűségét 10 év kemény munkával alapozta meg.

Bostonban képezte magát, megnyerte a Miskolci Operaversenyt, döntősként szerepelt a Római Nemzetközi Énekversenyen. 160 millió néző élvezhette versenyprogramjának előadását a Vatikáni Televízió közvetítésén keresztül.
Részt vett az Adoro Együttes turnéján Németországban, szerepelt Párizsban, Bécsben, és más európai városokban. Meghallgatta őt Ricardo Muti, valamint felkérték énekelni a bécsi Staatsoperbe.
 
Hazai elismertsége nemcsak a koncerteken mutatkozik meg látványosan. Szerepelt a Pesti Színházban, második éve játszik vendégművészként Schiller: Ármány és Szerelem című darabjában is a Nemzeti Színházban, ahol Kossuth díjas színművészekkel egy színpadon alakítja különleges, kizárólag az ő énekhangjára írt szerepét.

Az általa képviselt zenei kultúra színvonalát jól érzékelteti, hogy meghívott vendégművésze volt a Medveczky Ádám által vezényelt  Debreceni
Filharmonikusoknak, Szentpéteri Csilla karácsonyi koncertjének, valamint a Budapesti Dohnányi Zenekar Olasz Kultúrintézetben, illetve a Művészetek Palotájában rendezett koncertjének, ugyanitt lépett fel Varnus Xavér orgonaművész koncertjén, illetve Oravecz György zongoraművész kíséretével énekelt a szegedi Dóm téren.

Nagy sikerű fellépéseket tudhat maga mögött ugyanakkor a könnyedebb Crossover stílusban tartott koncertjeivel is, nemcsak olyan magyarországi rendezvényeken, mint. pl a győri Barokk Esküvő, de a határon túli magyarlakta területeket is „meghódította”.

Vásáry André Vásáry André



Az elmúlt hónapokban rendszeres vendége és előadó művésze volt számos TV show-nak és más népszerű rendezvénynek, mint pl. a teljesség igénye nélkül: Teadélután, Kívánságkosár, Szerencseszombat, Fábry Show, Story Gála.

2010 novemberében jelent meg harmadik CD-je egy különleges karácsonyi album, mely már az első héten komolyzenei arany, mára pedig platina lemez lett. Ez a világon az első nagyzenekari kísérettel felvett karácsonyi összeállítás, melyet férfi szoprán énekes készített!

December 14-én tartotta karácsonyi albumának nagyszabású jótékonysági lemezbemutató koncertjét a Budapesti Kongresszusi Központban, olyan neves vendégművésszel, mint Vásáry Tamás. A koncert teljes nyeresége a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikája Alapítványát támogatta.

Vásáry André jelölést kapott a legrangosabb hazai zenei díjra, a 2011-es Fonogram Magyar Zenei Díj - Az év hazai kortárs komolyzenei albuma - kategóriában.

A társadalmi szerepvállalást élete fontos részének tartja, rendszeresen lép fel főleg gyerekek, illetve környezeti katasztrófák károsultjainak javára rendezett jótékonysági koncerteken, mint pl. a szombathelyi Sztárkarácsony a vörös iszap károsultak javára, a debreceni Hospice Ház rendezvény, a Magyar Televízió Aranyág című műsora, a Pető Intézet illetve a K&H Bank Gyógyvarázs rendezvénye, ill.a Zen-Aid koncert Japán megsegítésére.

Az Európai Önkéntesség Éve keretében tartja Rendhagyó Énekóráit középiskolás diákok számára, pályája fontosabb állomásainak bemutatásával azt az üzenetet közvetítve a fiatalok felé, hogy tartsanak ki elhatározásaik, céljaik mellett, ne adják fel az álmaikat, a zene pedig legyen életük része.

Legújabb popdalával egy kis kirándulást téve a könnyebb műfaj irányába a közönség széles rétegeit szeretné megcélozni.




vissza :: Zenei előadók